Ősz

Az egyre nyúló őszi esték
szorongatják a fázó lelkeket,
fut, szalad a nyár messzire,
nem várja meg az érte hulló könnyeket,

menekül, ki tudja hová,
mintha a bent rekedt fájdalom
nem találna utat a szívbe,
azt hiszi, ha lehull már a lomb,

betakarja s nem tör elő tavaszig,
nem tudja, hogy a tél az emlékek vára,
a várakozásé, a reményé, a múlté;
a télben fásul az évek puha szára.

S a télben lesz idő kérdezni,
vajon miért fáj még a nyár
- s nem az éppen elmúlt forró napok fájnak:
hanem egy régi-régi nyár,

melyben nem volt hiányom belőled,
melyben megérett egy szerelem,
édes nyári gyümölcs, ízét
ma már mindhiába keresem.

1982. október 8.