Néma kiáltás Ágneshez

Mondd ki hát, mit bénult szám
nem tud, mert nem ismeri a Szót,
amit mondani kellene, ha látlak,
s te is félsz szóvá formálni a jót!

Mi ez a zsongás, s hol cseng,
hol bújik meg amit érzek,
mi árad szemeid kékjéből szűntelen,
ami megmarad úgy is, ha másfele nézek?

De ajkaid nem nyílnak szóra, hiába várom,
csak szemeid égnek tovább fáradhatatlanul,
s arcod sugárzik, ragyog egy mosolytól,
ami mágnesként húz, kimondhatatlanul.

És tudom, ha szólsz, csak szemed ég tovább
és arcod, de szavaid olyanok mint máskor,
s én is csak magamban égek tovább,
és úgy szólok hozzád mint akárki máshoz.

1982. október 15.