A zene hangjai
- Az Apokaliszis lovasai - East -
Mottó: Jöttem az Aranyöböl kapuin, megyek szelíd sólyom szárnyain,
jöttél kék egek szép magasából, mentél, mit sem látva lélek bánatából.
Gyémánt szárnyú madár lebbent,
éj szeme barnán riaszt mindent,
elvitt, már érintettem a Holdat,
valahol mélyen gyilkol egy mondat,
hóesés, árnyas mélység felett a hó
hullni kezd - szép csendben befagyott a tó.
Voltam, ki jött feléd; halljad hangomat,
látni jég mögé, s felfedni arcomat,
Nap gyermekei voltunk, éreztem sugarát,
éreztem minden percben vesztesek bánatát,
füstös, romos falak merednek rám vakon,
de arcod néz rám minden ablakon.
Átlátsz rajtam, mégis idegen maradtál,
kiléptél az űrbe inkább, magamra hagytál.
Néha mégis fáj hogy nekem ez marad,
s végleg elfordítottad tőlem arcodat.
Vörös és kék, magas és mély, ezüst és arany,
tűz és víz, Behemót és karcsú sólyom,
gyémánt és barna köd, szerelem, gyűlölet,
az utolsó határ ott, hol csak kő terem...
A rádió hullámain érthetőn szól egy üzenet,
acélagyú szörnyek jönnek, s szülnek félelmet,
de a völgyben nyugalom honol
s két túlélő talán egymásra talál.