Befejezetlenül

P.J.-hez

Ifjú voltál de eldobott az élet,
kiragadta kezedből a tollat,
nem hagyta befejezni a nagy művet,
eladta a géniuszt az éjnek:
ne lásd meg ki voltál nekünk, s ne formálj többé rímet.

Kegyetlen zsarnok az Élet, téged sem kímélt,
elvette mind, mind, mit néked adott,
a szépség, az erő, az ész - mind a földé,
csak kezed nyoma már a miénk.
Sárguló lapokon lángoló betűk: rólad ez minden emlék.

Egy tört arc néz rám vissza a képről:
egy könyv őriz polcomon,
olvasva kutatom értelmedet a rigmusok között,
gondolatom csapongva űz
egy-egy meg nem fejtett rejtélyes sor között.

Ma valahol valakinek nélküled telik a napja,
üresen tátong valahol mindig a helyed,
lábad nyomát már csak őrzi az öreg Duna partja,
üresen marad asztalodon a papír;
búcsút vett tőled a rohanó világ,
ez a kegyetlen de fájdalmasan szép világ.

Pinczési Judit
1947-1982

1984. április 6.