Bea

Mottó:
Aki nem tudja, merre menjen, legalább azt tudja, merről jött...

Parttalan óceán közepén holdtalan éjen
vesztegelt a hajóm, csillag se az égen,
petyhüdt vitorlák csüngtek vigasztalan'
fényre s szélre várva, csak várva hasztalan’.

És megmozdult a lég tegnap, simogatva csendben,
halkan csobbant a halottnak hitt, sima tenger.
Elindultam lassan, láthatatlan, messzi célra várva,
hol tán új remények nyílnak ajtót s kaput tárva.

Ezüst sarlójáról a Hold elsöpörte leplét,
halk fény lassan, tisztán megmutatta öblét
egy távoli szigetnek.
Mint ahogy álomból ébredőt elönti a reggeli fény,
- Itt a part! Nézd! - úgy lobbant fel a fény.

***

Mint kavicsok közt tiszta gyémánt,
mint árnyvilágban éledő sugár,
mint álságban megnyíló szempár,
mint rútságban csillanó szépség,
mint jégben lüktető sugárzó hő,
mint sivatagban hűsítő oázis,
mint kátyúból kiemelő kéz:
úgy lettél gyöngyszem, hol már nem élt a remény.

***

S ma új erővel fúj a szél, feszülnek a vásznak,
mögöttem a világítótorony, a szigeten a házak,
nem tudom még merre, hol a cél, a távoli föld,
de tudom: merről jöttem. És bár mögöttem a zöld:
mosolyod lett biztató erőm.

1995. augusztus 12.