Az álom

Rég elhagyott városom utcáin ha ballagok,
éjszaka sötétek gondolataim utcái, terei,
üresek, csak egyedül én megyek céltalan’,
mindenki alszik már, álmaiban gondtalan.

Én hurcolom magamban tovább a terhet
mit senki, de senki nem lát s hall az éjben,
keresem a helyet, a házat, az ablakot,
keresem azt mit nem lelek: a tegnapot.

Megyek mintha szél sodorna tovább,
mintha láthatatlan erő fogná a kezemet,
mintha csak úgy fogná lábam a talajt
hogy oda érkezzem hova szívem vágya hajt.

És akkor ébredek mindig, a titkot nem sejthetem,
nem találom a helyet, a házat, az ablakot,
nem tudom, hova, kihez húz a vágyam,
hol vethetném meg biztos talajon a lábam.,

de tudom, egyszer végigálmodom egészen,
és végül meglelem a helyet, a házat, az ablakot,
ahol kinéz rám az, akit keresek,
mert érzi, senki más, csak ő az, kit szeretek.

1985. december 24.