Szegény Kis Macska panaszai

Szőröm fénye megkopott, szememből sem a régi tűz villan. Karmaim élétől tapasztaltabb egér régen nem fél már.
Most éppen meleg kapualjat keresek. Félek - s egyre jobban félek - az őszi esőtől...
Ilyenkor, őszelőn, ha a háziasszony ki nem rúg hőn áhított s nehezen meglelt rejtekemből, álomra szenderülvén eszembe jutnak cicakorom szép emlékei.
Akkor még más volt minden. Sárga szemeim, éles karmaim előtt egér meg nem állhatott. Dús bundámról regék szóltak tejfaló macskatársaim körében. Ma már macskatársaim is csak rezignált vén kandúrt látnak önmagam helyében.
Szerettem a kis szürkéket. De sokkal jobban a csinos tarkát, a bájos fehéret, és a titokzatos feketét. Szerettem kergetni őket kifulladásig. Faltól falig; át a kerten, egérlyuktól egérlyukig s vissza...
Hamar rájöttem, a tarka csínje, a fehér bája, a fekete varázsa hamisgyöngy, értéktelen. Szőrük hullik, csak prüszköl tőle a macska minden kergetőzés után.
De most! Itt az a Kis Szürke! Csak tudnám, miért jár örökké a fejemben! Valahogy más, mint a többi.
Nagyon szép szín a szürke.
A Kis Szürke! Rózsaszín pofácskáját felém fordítja, kecses farkincáját kacéran tekergeti előttem, szemével, mozdulataival bíztat: "fogj meg, gyere hát!". Tudja jól, mi hajt felé. "Gyere hát! Kapj el!" - incselkedik.
De nem tesz semmit, nem enged többet! Lesi szemeimet, figyeli karmomat, s ha látja: ugrásra készen állok, már el is iszkol. Talán szórakoztatja is, mint roskadok - immáron sokadszor - önmagam árnyékába.
Hát, igen, a Kis Szürke! Hhhh! Szereti a macska-egér játékot. Csoda tudja, én már nem annyira, mint régen - a daliás szép időkben.
Figyelj hát - gondolom egy-egy ilyen keserves "játék" után -, te Kis Szürke! Eljön egyszer az én időm. És leszel talán egyszer te is ... virgonc cicából bölcs macska ...

1994. október 11.