Ismét aktuális

Egy öt évvel ezelőtti blogom részlete.
Szomorú aktualitása, hogy egy jelképet megint el akarnak távolítani méltó helyéről.

Tudod, hogy nincs bocsánat

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

... gimis koromban szemellenzős reál beállítottságú diák voltam ...
... nem feküdt semmi, csak a természettudományok ...
... akkor még nem gondoltam arra, hogy talán a sok évszám, a lélekölően ránk erőltetett kötelező olvasmányok, az unos-untalan agytágító verselemzések ...
... József Attila is éppoly messze volt, mint a többi ...
... aztán jött a fősuli ...
... aki reál szakokon tanult, tudja, hogy mi hiányzott ...
... kezdtem a költészet, a próza felé fordulni, és kezdett érdekelni a történelem, a vallások, a filozófia ...
... vidéki srácként ritkán fordultam meg Pesten, de mikor gyakrabban előfordultam székesfővárosunkban, egyszer ráakadtam ...
... nem messze a parttól ... magába roskadt, távolba merengő ember ...
... csüggedt, erőtlen kezében kalappal ... maga a fásult letargia ...
... egy lépcsőn ült a Kossuth téren, kis dombocskán ...
... a halom lábánál betűkoszorú ...
... "Mintha szívemből folyt volna tova, zavaros, bölcs, és nagy volt a Duna" ...
... nem szerettem, ma sem szeretem a nagyváros forgatagát ...
... de ha ott jártam, többé nem hagytam ki ezt a helyet ...
... végiglépdeltem a betűk mentén, ittam a szavakat ...
... melléültem, figyeltem, mikor mozdul ...
... de csak tekintetét tudtam követni ... messzire, egyre messzebb ...
... vajon mire figyel? ... lába elé? ... a Dunára? ...
... Ó, nem ...
... nagy ember - nagy távolság ... ma már tudom: szeme Szárszóra réved ...
... talán látta már az út végét? ...

2011. november 14.