Gondolatok egy fotónál

- Szép és mosolygós, mint mindig. :)
- Köszönöm, lovagias és drága vagy, mint mindig! Hiányzol! Hol vannak már a régi dumálások és szuper lüke viccek, sok nevetés... Sajnos minden elmúlik, és jön valami más... Szerettem a régi közös dolgokat, jó volt. Puszi
- Azért minden nem múlik el, legalábbis van, ahol megmarad.:)
Egy közösségi portálon olvasható ez a párbeszéd egy mosolygós, és valóban szép arc képe alatt.
Mélyről eredő, elgondolkodtató szavak.
Talán évtizedek alatt érlelődő megismerés terméke?
Lehet.
Talán közös munka, közös erőfeszítések, eredmények és kudarcok lenyomata?
Lehet.
Talán közös örömök és bánatok, közös élmények eredménye?
Lehet.
Talán egymásra bízott és hűen örzött, másnak elmondhatatlan titkok csillogása?
Lehet.
Ismerős. Vagy az út lesz más, vagy az, aki rajta jár.
Amikor az ember más utat választ, mindig számoljon két dologgal.
- Ami volt az még egyszer nem lesz.
- Lesz más, aki az elhagyott utat járja, de az már nem ugyanaz.
De akárhogy is van, más lesz. Minden. Mindenki.
Rejtély egy ilyen párbeszéd. A lelkek privát párbeszéde.
Messze van, s mégis oly közel.
Régen volt, s mégis most ebben a percben.
Nincs idő, nincs távolság, nincs elmúlt és nincs soha már.
Csak a meglévő van valahol kitéphetetlenül mélyen.
Valahol, ahol azok élnek, akik nincsenek itt.
De. Itt vannak. Mindig. Láthatatlanul, de égő betűkkel bevésve.
Láthatóvá csak akkor válnak, amikor megszólal valami. Amikor nyílik a virág.
Olyan ez, mint mikor ránézel a rózsa képére, vagy egyszerűen rá gondolsz, és már úgy érzed, lenge rózsaillat vesz körül.
Mint itt ebben a párbeszédben is.

2011. január 17.