A város - egy visszatérő álom emlékére

... égbevesző tornyok ...
... kelyhek, karcsú lábakon álló kelyhek, csontfehér mind ...
... a reggeli napfény izzik rajtuk ...
... a ködlő ég fátyolán át megcsillan pár ablak ...
... emitt oszlopos folyosókkal körülvett kis tér, zsibongó ...
... senki ...
... csak a lépés nesze hallik, a visszang is elhal ...
... amott a jövő tör az ég felé...
... itt tán az oszlopok mögül évezredes múlt türemkedik elő ...
... oszlopok ...
... vésett, ismeretlen jelek ...
... írás? ...
... nem tudni ...
... a rovátkok mélye sötéten rejti évszázadok érintését ...
... kívül érintésektől simára kopott, fényes, világos bordák ...
... érintés ...
... nem hideg kő, de nem is erezett fa ...
... végigsímítom a finom meleg érintésű anyagot ...
... siklik rajta a kéz ...
... nincs ellenállás, nincs súrló erő ...
... s az agora csak üres ...
... mindig csak üres, néptelen ...

... s jő a felismerés ...
... az álomnak vége szakad ...
... nem jön többé ...
... miért nem jön? ...
... hova lett a messzetűnő metropolisz? ...
... hova lettek az évezredes kolumnák? ...
... eltűntek ...
... elsöpörte a való ...

... Kathmandu ...
... megtelt a kis piactér ...
... zsibongó emberáradat sodor ...
... a pihenni vágyó emberek egy perc erejéig elpörgetnek egy fohászt ...
... csonthengerek ...
... ősi írás, ahány fordulat, annyiszor elmondott ima ...
... karcsú kezek nem hagyják megállni az imamalmokat ...

... s egyszercsak elcsendesül a nép ...
... a tekintetek egy irányba szegeződnek ...
... három ember közeleg ...
... a hír már rég itt van, s most látjuk is ...
... a Mester eljő megint ...
... az élő vonal a remény szerint nem szakad meg ...
... soha sem szakad meg ...

2008. november 11.