Fürdünk a fertőben

- avagy ki mondhatja meg, mi a jó, és mi a rossz? -

Egy bivalycsorda évről évre rendszeresen lejár inni és néha az út porát lemosni a folyóhoz, egy rég jól megszokott csendes, finom folyami homokkal borított öbölnél. A Vezér nagy tekintélyű bika, nincs a csordában, ki ellent merne mondani. Tisztelik is, mert noha bal hátsó lábára kissé sántít - valami ősrégi sérüléséről regélnek -, jól bírja a hajszát, ha kell.
Egyszer csak egyik fiatal bikaborjú mégis kissé távolabb merészkedett tőlük. Ujjongva tért vissza, és bíztatta társait, jöjjenek kicsit lentebb, mert ott mélyebb a víz, és hűsebb, szomjukat jobban oltja, szenvedésüket a melegtől jobban enyhíti. Többet nem mondott.
Híre ment a merész borjúnak gyorsan, volt, ki megbotránkozott, volt, kit félelem járt át, de senki sem merte követni. Mindenki félt a Vezér bosszújától. Hallották a Vezér tanítását: "Ki a folyón lentebb merészkedik, s megmártja magát, a meder kemény kövein lábát töri." Homályosan emlékeztek még arra az ifjúra, akinek a Vezér a lábát törette - később oroszlánok tépték szét -, mondván, így jár, aki lentebb merészkedik.
Egy, csak egy idősebb bika hallgatott mélyen. Derengett neki, hogy a Vezér elődje is valami hasonlót mondott és tett. Most elgondolkodott, mert akkoriban ő is így elbitangolt, és őt is lehurrogták a többiek. Elgondolkodott, mert gyanakodni kezdett.
- Ha a Vezér nem járt még a tiltott helyen, honnan tudja, milyen a meder?
- Ha a Vezér járt ott, azért tudja, akkor miért sajátítja ki a jogot hogy más is megtapasztalja?
- Annak idején, mikor én ott jártam, és most, mikor e borjú ott járt, miért nem érezte egyikünk sem az éles köveket? - közben egy lebbenésnyi emlék suhant át az agyán, s lélekben elmosolyodott .... - Talán az ifjú is látta őket?
Úgy intézte a dolgait, hogy közel kerüljön az ifjúhoz, s megbeszélték, éjjel lemennek együtt a szóban forgó helyre, lássuk mi is az igazság.
Alig várták az estét. A lenyugvó csorda elcsendesedett, elindultak hát. Nincs túl messze, csak néhány facsoport választja el nyugvóhelyüktől. Megérkeztek, s vártak.
És hallották már a neszeket. Az éj csendjében gyönyörű tehénborjak érkeztek. Talán ők is lopva, vezérük szavától tartva. Élvezték a látványt. Az idősebb feltörő emlékeivel küzdött, amikor látta ifjú követője kikerekedett sóvár szemét. Ó, mennyit mesélne most, ha nem kéne csendben maradni!
Ám újabb nesz hallatszott. Mindenki mozdulatlanságba meredt, és várta, mi történik. Vajon ki ismeri rajtuk kívül e helyet?
És földbe gyökerezett a lábuk, amint látták bal hátsóját enyhén húzva sötét árnyként besántikálni a jövevényt....

2007. május 27.